2014. július 24., csütörtök

Kormi kék színű bilétája

Hadd meséljek el valamit!

2011-ben több év elteltével férjemmel visszatértünk kedvenc görögországi üdülőhelyünkre, Szártira. Talán a második, agy harmadik napon történt, hogy esti sétánk során egyszer csak a lábunk alatt termett egy apró, zsömle színű kutyuska. Jól meg dögönyöztem, megsimogattam, talán túlságosan is...

Egyszer csak megjelent az anyja. Néhány méterre figyelte, mi történik, azután ő is odajött egy, két, három, négy, stb. simire. A kölyök időközben elkolbászolt, de az anyja nem tágított mellőlünk.

Drága Kormi kutyuskánk
Attól fogva egész nyaralásunk ideje alatt velünk volt. Jött velünk kirándulni, a boltokba, a strandra, mindenhová. A strandon a vízbe nem jött be, csak egyszer próbálkozott, de inkább őrizte a törölközőnket. Ha valaki elhaladt a cuccunk előtt, Kormi -mert ezt a nevet adtuk neki - megugatta őt. Minden este bekísért a szállásunkra és a teraszunkon aludt.

Sajnos azonban eljött a nyaralás vége, és el kellett búcsúznunk tőle. Még ma is könny szökik a szemembe, amikor visszagondolok, hogy igyekezett utolérni az autót, amibe beültünk... Én sírtam, Kormi rohant utánunk...

Az esetnek szemtanúja volt néhány másik nyaraló is, mert az autó egy ún. gyűjtőjárat volt, ami a vendégeket a szálláshelyekről egy helyre; a "nagy parkolóba" vitte.


Én ilyen hűséges kutyát még az életemben nem láttam! Az a minimum, hogy megérdemelne egy kutyás szobrot, de mivel ez kivitelezhetetlen, mi kitaláltunk egy apróságot neki. Ez az apróság egy kék színű, gravírozott kutyabiléta volt, ezzel indultunk a következő évben újra ugyanarra az üdülőhelyre, de Kormit már sajnos nem láttuk.

Állítólag megint voltak kiskutyái, de többet nem tudtak mondani a helyiek...

A kutyabiléta még mindig megvan, reméljük, a nyakába fogjuk tudni rakni, és ha már haza nem jöhet velünk, legalább odakint találkozunk még...

Kék színű reluxa (40 cm x 158 cm)

Néhány éve, amikor még egy kicsivel arrébb laktunk, és nem volt szükségünk a tetőtéri sötétítőre, vettünk két db kék színű reluxát az egyik üveg ajtónkra. Bár a reluxák jócskán hosszabbak voltak, mint az ajtó üveg része, nekünk tökéletesen megfelelt ez a reluxa. Nem kellett teljes hosszában leengedni, így olyan volt, mintha az ajtó üveghez méretezték volna.


Az sem zavart, hogy a reluxa szélessége fele olyan széles volt, mint az üveg, egymás mellé raktuk a kettőt, így megdupláztuk a fény szabályozhatóságát és egyáltalán nem okozott problémát az sem, hogy két reluxa volt az ajtóra szerelve egy, az üveg szélességével azonos, megfelelő szélességű helyett.


Sajnos azonban hiába a gyönyörű szép kék szín, itthon nem tudom mire használni, ezért nagyon nehezen, de megválnék tőle, vagyis mindkét reluxa

ELADÓ!

A két reluxa egyforma, méretük: 40 cm x 158 cm. Egy darab ára 2500 Ft. Természetesen külön is használhatók. Ha valakit érdekel, privát üzenetben lehet érdeklődni a jobb felső sarokban, a profilomnál!

2014. július 18., péntek

Sötétkék sötétítő házilag tetőtéri ablakra

Nagyon szeretem a kék színt, ezért úgy döntöttem, leírom az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Első körben arra gondoltam, mindent lefényképezek, ami az "utamba áll" és kék. Meglátjuk, mi sül ki belőle...

Először pl. megmutatom a tetőtéri ablakunkra való, házi készítésű sötétítőnket:


Ennek ötlete úgy jött, hogy sötétítő és hővédő rolókat böngésztünk a Neten, de baromi drágák. Olyan Velux tetőtéri ablakunk van, ami állítólag ritka méret a tetőtéri ablakok között, és csak a Velux gyárt ekkora tetőtéri ablakra rolókat, mégpedig nagyon drágán. Ezért magunk oldottuk meg a sötétítést, házilag...

Első próbálkozás

Vettünk egy nagyobb textilt, természetesen kéket, amit az ablak méretéhez igazítva beszegtünk, majd a két végére jó nagy darab gumit varrtunk. A gumit megcsomóztuk, így azt fel lehetett rögzíteni az ablakok tetejére és aljára is úgy, hogy az ablak nem sérült.

Ideiglenes megoldásnak jó volt, de sajnos a gumik a használattól kinyúltak, hiába kötöttük rájuk szűkebbre a csomót. Ez egy igen laza anyag volt, laza rögzítéssel, így az ablak szélein még jócskán besütött a nap, amitől egyrészt nem láttuk a monitort, másrészt közvetlenül az ablak "alatt" ülök, ami 38 fokban (ez volt eddig a rekordunk!) azért elég kellemetlen, mikrohullámú sütő érzés...

Második próbálkozás

Anyukám olvasott a Neten egy jó ötletet tucatnyi távirányítójának praktikus tárolására, ez volt a tépőzár. A tépőzár egyik felét a távirányítóra, másik felét az éjjeli szekrényére ragasztotta, így visszafordíthatatlan rend lett a távirányító káosz között.

Heuréka!!! Hiszen ezzel a megoldással nem kell az ablakot összebarmolni, csak be kell szerezni hozzá a szükséges alapanyagokat. A pamut vásznat választottuk, ami minimálisan ereszti át a fényt, de annál jobban sötétít. Ettől a sötétítéstől reméltünk némi hőérzet csökkenést is. Szerintem az nem történt meg, de legalább azt hisszük, hogy igen...

Méteráru boltban kapható alapanyagok:
  • Méretre szabott pamut vászon (méterre kapható)
  • Öntapadó tépőzár (méterre kapható)

Tehát lemérjük az ablakok üvegének méretét, majd mind a négy oldalára, ráhagyunk kétszer annyi cm-t, amennyi az ablakkeret szélessége. Kivágjuk a textilből a kívánt "négyágú" pontosabban négy fülű formát, majd körbe szegjük a textilt varrógéppel.

Mikor kész, kb. 10 cm-es csíkokra vágjuk a tépőzár mindkét felét, melynek alsó oldalát a textilre varrjuk, kb. egyforma távolságra egymástól. A sötétítő kész, már csak fel kell rakni a helyére!

Egy mérőszalag segítségével az ablakkeretre ragasztjuk a tépőzár másik; öntapadós felét. A mérőszalagra azért van szükség, hogy a sötétítőre varrt tépőzárak közti távolság azonos legyen az ablaktokra ragasztott tépőzárral, vagyis a tokra ragasztott és a textilre varrt tépőzár találkozzanak. (Precízebbek ezt pontosan lemérhetik, mi csak naggyából mértük le, nem mm pontossággal.)

Az eredmény önmagáért beszél!!!

Lehet kísérletezni, hogy a textil teljes szélességében és hosszában is varrjunk-e rá tépőzárat, mi azért nem tettük ezt, mert úgy gondolkodtunk, ha esetleg az egyik darabka tépőzár elkopik, a másik még használható legyen. A tépőzár nagy előnye, hogy igény szerint változtathatod, mikor mennyit használsz belőle, így tökéletesen szabályozható a helyiségben a fény. Ehhez azonban jó döntést kell hozni a méteráru boltban, ugyanis nem minden textil fényáteresztő. A miénk sem az, hálistennek.

Bár a cikk címe "Sötétkék sötétítő házilag tetőtéri ablakra", azért hazudnék, ha azt állítanám, ezt én készítettem. Megtehettem volna, de én ehhez baromi lusta vagyok és nem szeretek varrni! Nem úgy, mint Csuka Mónika, az Amőba Babzsákfotelek szülőanyja. Ő kifejezetten szereti az efféle kihívásokat, és tökéletesre készítette a sötétítőnket.

Így raktuk fel a sötétítőt az ablakra:


Hőállóság

Sajnos van az ötletnek egy apró hiányossága. Az ablakkeretre való tépőzárakat mi az ablak "belső", az üvegre merőleges részére ragasztottuk, ami hiba volt. A tűző nap sajnos feloldja a tépőzár öntapadó ragasztóját, így a sötétítő tépőzáranként leváik az ablakról - ráadásul a ragasztó helye csupa ragacs marad.

Hogy szóljon valami a Velux termékek mellett, négy ablakunkból kettőn Velux külső hővédő roló van felszerelve. Ennél a két ablaknál a tépőzárak nem jöttek le! Vagyis jó teszt ez arra, hogy a márkás hővédő rolókat érdemes megvenni, mert valóban használnak. Másik megoldás, hogy a tépőzárat az ablakkeret üveggel párhuzamos részére ragasztjuk, (nem úgy, ahogy mi tettük!), így a nap kevésbé éri azt.

Sötétítésre tehát tökéletesen megfelel a tépőzáras sötétítő, akár veszünk mellé hővédő rolót, akár nem. Használatával mindenféleképpen több tízezer forintot tudunk megspórolni, hiszen a rolók ára tíz- ill. húszezer forinttól indulnak, és az még csak egy ablak és csak egyféle roló/redőny vagy roletta...

Ha valaki kipróbálta a tépőzáras rolót, örömmel venném a tapasztalatát a ragasztással kapcsolatban!

Továbbá keresek kék színű zsinórfüggönyt, vagy más néven spagetti függönyt, ami nem "zörög". Ha valaki tud ilyet, kérem, hogy linkelje ide! Köszönöm szépen!